Ez tényleg szerelem...

Az utcákra még sötét éj borul
a ház összes lakója már rég szobáiba vonult
Talán már csak én hallgatózok a csendben
lesem az árnyékokat, félek hogy mindjárt itt a reggel.

Mikor oldalamra pillantok, mosolyra húzódnak ajkaim
meglátom a Boldogságom,
Őt, kitől megválnom fájdalom.
Szívem csordultig lesz szeretettel, úgy mosolygok szép szavain...

Mosolygok szép szavain, melyek nélkül minden fakóbb lenne
Kedvem támad megölelni, s szeretni, nagyon szeretni ma este.
Arcára ezer meg ezer csókot lehelni, szorosan átölelni,
egész éjszaka csak Őt figyelni, békés arcát, annak minden vonását jól eszembe vésni.

 Bár tudom hogy ezt az arcot még milliószor láthatom
Mégsem tudok betelni vele, mindig ízére, illatára szomjazom...

De ha mégis elveszíteném Őt örökre,
akkor is mindig emlékezni fogok ezekre a percekre
mert ilyen szépet elfelejteni nem lehet,
a legnagyobb boldogság az, amikor valaki feltétel nélkül, s viszont szeret.

Remény

Örül a szívem, felpezsdült lelkem,

Gombóc a torkomban.

Vajon hol vagy már?

Jöjj gyorsan!

Végre érzem, hogy élek.

Igaz, nincs tavasz, 

De én mégsem félek,

Remélem, velem maradsz.

Értelmet adsz napjaimnak. 

De a búcsú oly' közel, 

Addig szomjazom szavaidat, 

Még el nem jössz, s meg nem ölelsz.

Miután elengedtél, nézz szemembe, 

S mondd, amit hallani akarok.

Suttogd azt: "Örökké tiéd maradok."

És soha többé.. ne engedj el még!

Mosolyogva intek búcsút,

Mosolyogva, de a szemem könnyes.

Szerelmes lány sose búsul!

- erre gondolok, s így búcsúzni is könnyebb.