Hagyományőrzés, mint életmód

-interjú-

Nagy Abonyi Péter, Molnár Boglárka, Sebők Brigitta, László Szabolcs, Nagy Abonyi Szabolcs. Hogy mi a közös bennük? Amellett, hogy mindannyian vajdasági magyar fiatalok, a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tagjai, akik mindennapi kötelezettségeik és munkahelyük mellett igyekeznek időt fordítani egymásra, a hagyományok és a kultúra megőrzésére.

Mivel egyre több olyan személy jelenik meg a környezetemben, aki tagja ennek a ma már 9 éve működő egyesületnek, kíváncsi lettem, vajon mi az, ami motiválja őket, mit kell tudni erről a lelkes csapatról. A tagok közül Nagy Abonyi Szabolcsot kerestem fel, hogy elmondja, ő miért és hogyan került ebbe az egyesületbe, illetve mit is csinálnak az úgynevezett „longinuszosok” valójában.

- Már kisfiú koromban is érdekelt a harc és a kardok, ahogyan más fiúkat is ennyi idős korukban. Egyik évben, amikor egyedül mentem a Zenta-napi ünnepségre, már messziről hallottam a zenét, láttam a nagy tömeget és megnéztem mi történik. Mikor megláttam néhány embert középkori ruhákba felöltözve, íjakkal és kardokkal, nagyon megtetszett az egész. A bemutató végén odamentem hozzájuk, megnéztem a fegyvereket közelről is. Akkor fogtam életemben először fémkardot, nagyon érdekes volt. Megkérdeztem tőlük, mikor vannak az edzések. Megmondták, melyik napokon, hány órára és hol, de nem mentem el. Nyolcadikos koromban megláttam az iskolában egy plakátot, mely szerint tagokat toboroznak, rögtön felírtam a telefonszámukat, felhívtam az egyesület vezetőjét, és onnantól kezdve rendszeresen eljártam az edzésekre. Az első alkalommal egy padon ülve néztem, mit csinálnak, majd a kezembe adtak egy fakardot és megtanították, hogyan kell használni. Az elején elég szigorúak voltak velem, de látták, hogy kitartó vagyok, és egy idő után csapattagként tekintettek rám. Amikor az alapokat elsajátítottam, részt vehettem életemben először a Longinus-napon. Ez régebben egy óriási középkori forgatag volt, mert az első években még külföldi, főleg magyarországi vendégeink is voltak. Külföldön népszerűbb a középkori harcművészet, nagyon sokan foglalkoznak vele. Helyiek is jöttek, de Szerbiában csak egy csapat van rajtunk kívül, Belgrádban. Azon az első fellépésemen szerettem meg még jobban az egészet.

- Mit jelent most számodra az egyesület tagjának lenni? Hogyan írnád le, mi a Longinus valójában?

- Mi egy nagy család vagyunk és egyben egy baráti társaság. Már az első edzéseken is mindenki nagyon szimpatikus volt, jól éreztem magam velük. Sajnos a legelső tagok közül sokan kiléptek család, vagy munka, karrier miatt, de a régi hangulat és csapatszellem megmaradt. Nem csak a fellépések miatt jövünk össze időnként, hanem mi tényleg mindent együtt csinálunk. Szeretünk együtt lenni, szórakozni is, de a bajban és szükségben is ott vagyunk egymásnak. Ha jól emlékszem, 2008-ban mindenkit beleszámítva ötvenhatan voltunk, ami nagy szám a mostani létszámhoz képest. Habár, annyi embert elég nehéz volt irányítani és a találkozókat megszervezni. Amikor több az ember, gyakoribbak a viták is. Valójában, amivel mi foglalkozunk, az egy olyan hobbi, amit ha sokáig űzünk, életmóddá, egy külön gondolkodásmóddá válik.  A Vajaságban a Szt. Longinus az egyetlen olyan egyesület, ami középkori magyar hagyományőrzéssel és haditornával foglalkozik. A 14. századot dolgozzuk fel, Károly Róbert korát.  Az akkori udvari viseletet is igyekszünk feleleveníteni, a fellépéseinken a lányok gyakran beöltöznek a korhoz illő ruhákba és a középkori udvari táncokat is bemutatják. Ebből is látszik, hogy mi korhűségre törekszünk, számunkra fontos a látvány, viszont vigyáznunk kell, mert ha csak a látványra koncentrálunk, már nem beszélhetünk hagyományőrzésről.

            - Hogyan kapta az egyesület a nevét? Szent Longinusról nem sokat lehet hallani.

- Kevesen tudják, de ő volt az, aki a Biblia szerint a lándzsájával leszúrta Jézust a keresztfán. Néhányan úgy hiszik, hogy a lándzsáján végigfolyó vérből egy csepp a rosszabbik szemébe esett és rögtön látni kezdett, illetve hinni Istenben. Elsőre egy nagyon brutális és negatív szereplőnek tűnik, de később mártírhalált halt Jézusért, és ezért avatták szentté március 15-én. Ő a katonák védőszentje, ezért is választottuk őt névadónknak. Sajnos az emberek már megfeledkeztek róla vagy visszatetsző személynek tartják, és nem emlékeznek meg róla, mi azonban felfrissítjük az emlékét.

- A bemutatók mellett táborokat is szerveztek, ami úgy tűnik, egyre népszerűbb.

- Igen, így van. A táborszervezés gondolata 2007-ben fogalmazódott meg vezetőnkben, Nagy Abonyi Péterben. Azért is fogtunk bele, mivel sokunknak volt már egy kis tapasztalata a szervezést illetően, többen is részt vettek a Nyári Ifjúsági Játékok szervezésében is. Ennek ellenére, nem volt egy egyszerű feladat a számunkra hogy megfelelő körülményeket teremtsünk a gyerekeknek. Ami az anyagi részét illeti, a pályázati összegekből és a résztvevők hozzájárulásából tudjuk finanszírozni a gyermektáborainkat. Erről a rendezvényről érdemes tudni, hogy teljesen független a Longinus haditornájától, tehát nem csak a harcművészetről szól. Az Őseink Csillagösvényén elnevezésű gyermektáborokkal az a célunk, hogy a mai fiatalabb generációkkal ismertessük, hogy kik is ők valójában, honnan származnak, milyen szerepe volt a magyaroknak a történelemben. A programban benne van minden nap két negyvenöt perces történelemóra, amit természetesen nem mi adunk elő, hanem különböző általános iskolákból, középiskolákból, egyetemekről hívunk történelem tanárokat annak érdekében, hogy a gyermekeink minél hitelesebb forrásból halljanak minden információt. Mindennap a reggeli után szabad foglalkozások közül lehet válogatni, mint például íjászat, agyagozás, szövés, vívás, fafaragás, gyöngyözés, bőrdíszművesség és hasonló kézműves foglalkozások. A történelmi előadások kötelezőek, a szabad foglalkozás nem, de általában mindenki szívesen foglalja el magát a kínált programok egyikével. Esténként a második történelem óra és a tábortűz-gyújtás után történelmi filmet nézünk. Mondhatom, hogy a táboraink elég változatosak, ha valaki az elejétől kezdve mindegyikben részt vett, az elmondhatja, hogy minden évben másik korszakot dolgozunk fel, kezdve a honfoglalástól a 48-as szabadságharcig. A héten egy napot mindig kirándulásra szánunk. Ilyenkor elhagyjuk a tábor területét és elmegyünk kirándulni, általában egy régi várat nézünk meg.

- Amikor éppen nem tábort szerveztek, akkor merre jártok? Talán nem véletlen hogy Vajdaságon belül mások nem igen foglalkoznak középkori haditornával és hagyományőrzéssel. Az emberek igényt tartanak az ilyen egyesületekre?

- Mindig sok fellépésünk van, külföldről és belföldről egyaránt. Szerbia területét és szomszédos országait már körbejártuk, ahol nem jártunk még, az Montenegró és Koszovó. Volt szerencsénk ellátogatni Boszniába, Romániába, Horvátországba és Magyarországra. Mindenhonnan pozitív visszajelzéseket kaptunk, több helyre vissza is hívtak minket, de sajnos nem tudtunk eljutni az anyagiak miatt. A pozitív visszajelzések alapján az emberek igenis igényt tartanak ránk és szívesen látnak minket. A Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület már az évek alatt egy olyan hírnevet épített fel magának, hogy akárhová megyünk bemutatózni, mindenhol ismerik a nevünket és a testvér csapataink mindig jókedvűen, barátságosan üdvözölnek. Több ízben jártunk Visegrádban a Nemzetközi Palotajátékokon és minden alkalommal, amint meglátják a csapatunk színeit és a lobogónkat, tiszteletet mutatnak felénk. Ha viszont felállunk a csatához mindenki kerül minket, mert látják a szemünkben azt a lelkesedést és elszántságot, hogy mi komolyan vesszük amit csinálunk.

- Az azért nyilvánvaló, hogy a fellépésekből nem lehet megélni, akkor meddig éri meg ezzel foglalkozni? Nem válik egy idő után teherré?

- Bennem még az évek alatt soha nem merült fel, hogy ott hagyjam, és valami másba kezdjek. Én sem, és a többiek sem a pénz miatt csináljuk. Ha azért csinálnánk, már megszűnt volna az egyesület, mivel azt a pénzt, amit kapunk, teljes egészében a felszerelésinkre és a táborra, kellékekre, utazásra fordítjuk, tehát felesleg nem marad. Azért csinálom, mert szeretem. Ahogyan az elején is elmondtam, nekem ez már életstílusommá vált, úgy érzem, nem tudnék mihez kezdeni, ha ez az egyesület és ez társaság nem lenne. A jövőt illetően, én már játszottam a gondolattal, hogy ha úgy alakul, hogy az idősebb generáció úgymond „kiöregszik” az egyesületből, én akkor is tovább vinném, nem hagynám elveszni azt a sok belefektetett munkát és a csapatunk hírnevét. Soha nem válhat teherré, amit szeretünk csinálni, mert ha teheré válik, akkor már nem hobbi, nekünk pedig ez az életünk. 

Az ember, aki generációkat képes megtáncoltatni

-interjú-

Annak apropóján, hogy a Midnight táncegyüttes nemrég ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját, az együttes vezetőjét, Terzin Róbertet kérdezem a mögötte álló évekről, a kezdetekről, a nehézségekről, a jelenről, és a klub jövőjéről. 

*Mikor alakult a táncegyüttes? Honnan az ötlet?

 - 1982-ben alakult Adán, az Iparos Szövetkezet tánccsoportja volt. Mivel az akkori Iparos Szövetkezetben sok fiatal dolgozott, Szalai Gizella ötlete volt a táncegyüttes megalapítása. Tulajdonképpen azért alakult meg, hogy szórakoztassa a fiatalokat, kitöltse a szabadidejüket. Az Iparos Szövetkezet támogatta anyagilag, biztosította a ruhákat, a zenei felszerelést, és amire szükség volt. Később, amikor már fellépéseket is vállalt az együttes és közkedveltté vált, akkor a Község is támogatta. Ez volt az első ilyen táncklub a környéken, és az együttes örömére szolgál, hogy azóta Vajdaságszerte több is alakult ennek a mintájára. Kevés formációs táncegyüttes mondhatja el magáról, hogy fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli.

*Milyen volt az első tánciskola?

- A tánciskola arra szolgál, hogy a fiatalokat megtanítsuk alapfokon táncolni, tehát az alap tánckultúrájukat elsajátítsák. Az együttes mindig a feladatának érezte, hogy a fiatalok táncképzéséből kivegye a részét. Az első tánciskolák más hangulatúak voltak, mint a mostaniak – legalábbis azok, amiket én tartottam. Az elejében én csak táncoktató voltam, koreográfiákat készítettem, csak később kezdtem a tánciskolákat vezetni. Az első tánciskola nem sikerült jól, mert annak ellenére, hogy szakmailag tudtuk, hogyan kell vezetni egy tánciskolát, nem tudtunk rendet tartani. Az elsőt nem is tudtuk befejezni, mert nem tudtunk haladni az anyaggal. Ezután kihagytunk egy évet, és a második évben új lappal indultunk - jobban igyekeztünk fegyelmet tartani a fiatalok között.

*Hány fellépésre kerül sor egy évben? Mi számít az eddigi legnagyobb sikernek?

- A táncosaink már évek óta 30-40 alkalommal lépnek közönség elé. 33 koreográfiánk van, amit bármikor el tudunk táncolni. Voltak az együttesnek olyan táncosai, akik nagyon sokáig táncoltak, és különböző versenyeken kimagasló eredményeket értek el. Azonban számunkra a legnagyobb sikernek az számít, hogy már az együttes megalapítása után pár évvel közönség elé tudtunk állni egy önálló másfél- vagy kétórás műsorral.

*Mennyire fárasztó egy táncegyüttes vezetése?

- Egyáltalán nem nevezném fárasztónak. Mivel én a munkahelyemen mással foglalkozom, hobbiként tekintek a táncoktatásra. Kezdetben az én tánctanáromnak segítettem a tánciskola vezetésében, mindig hozzám kerültek azok, akik kicsit le voltak maradva, vagy nem tanulták meg a csoporttal amit kellett. Később pedig már igyekeztem, hogy én tudjam vezetni a tánciskolákat. Koreográfiákat készítettem, és végül már generációkat tanítottam meg táncolni. Azért sem nevezném fárasztónak, mert még ha fáradtan is megyek el egy próbára, a tánc könnyen elfeledteti a problémákat.

*Gondolt-e már arra, hogy abbahagyja?

- Gondolkodtam már rajta, hogy mikor kellene abbahagyni, mert sok jó táncosa volt az együttesnek, de sajnos senki nem vállalkozott még arra, hogy átvegye. Ha segíteni kell, akkor segítenek, de senki nem mutatott még hajlandóságot arra, hogy átvegye a táncegyüttes vezetését.  Úgy érzem, hogy addig még van ötletem, csinálom.

*Már három évtizede foglalkozik fiatalokkal. Mennyire észrevehető a generációk közötti különbség? Most is ugyanolyan könnyedén szót ért a fiatalokkal, mint korábban?

- A generációk között nem látok nagy különbséget. Régen is, és most is vannak, akik igyekeznek, és vannak, akik csak azért járnak, hogy szórakozzanak. Egyedüli különbség talán az, hogy a régebbi táncosok kicsit kitartóbbak voltak, és jobban lehetett rájuk számítani. Habár, ha más együtteseket nézünk, ugyanez mindenhol megfigyelhető.  Az a szerencsénk, hogy a tánc a fiatalok számára egy olyan dolog, amiben örömüket lelik, és aki szereti, az úgyis csinálja, aki pedig nem, az egy-két éven belül lemorzsolódik. Igen, még mindig könnyen szót értek a fiatalokkal, sőt, ahogy öregszem egyre kevesebb a vita. Szeretek velük dolgozni.

*A táncegyüttesnek egyre több fellépése van. Hogyan lehet a közönségnek évről évre újat mutatni?

- Régebben versenyekre is jártam és azt tapasztaltam, hogy ha ugyanazt a fajta táncot kell megnézni sokszor, akkor már harmadszorra nehéz odafigyelni. Hiába nagyon jók a koreográfiák, ha egy idő után nem kötik le az emberek figyelmét. Igyekszem úgy összeállítani a műsorokat, hogy változatosak legyenek. Ne kövesse egymást két hasonló tánc. Arra kell törekedni, hogy minden generáció megtalálja a műsorban a maga számára megfelelőt. A zeneválasztás is nagyon fontos, olyan zeneszámot kell választani, amit ismer a közönség és fülbemászó.

*A fellépések mindig nagy izgalommal járnak, és sok gyakorlás után is előfordul, hogy valami nem tökéletes. Melyek voltak a legemlékezetesebb esetek a fellépéseket illetően?

- Sokszor előfordult már, hogy nem úgy ment le a műsor, ahogy elterveztük. Az egyik fellépésen volt egy foxtrott koreográfiánk, ment a zene, egy ideig figyeltem a táncot, minden rendben volt. Egy pillanatra nem néztem oda, és mire visszanéztem már senki nem volt a helyén. Kénytelen voltam leállítani a zenét. A táncosok meghajoltak és lejöttek a színpadról. Hasonló eset volt, amikor egy vizsgabálon az egyik táncot senki nem azzal a párral fejezte be, akivel kellet volna.  De szerencsére ez nem okozott nagy problémát. A legnagyobb baki, amikor a táncosokról leesik egy ruhadarab. Az egyik fellépésen az egyik fiú véletlenül kilépett a cipőjéből. A közönség is észrevette, és mindenki kíváncsian figyelte, hogyan oldja meg a dolgot. A fiú a következő körben újra belelépett a cipőjébe, és gond nélkül végigtáncolta az egészet. A közönség meg is tapsolta őt ezért.

*Melyik a legtávolabbi hely, ahová meghívás kapott a Midnight?

- Nem csináltunk Európa-szintű utazásokat, de Magyarországon belül több helyen is jártunk már, mint például Győr, Budapest, vagy Dunaújváros. A régi Jugoszlávia területét is bejártuk már. Fontos feladatunknak tartjuk azt, hogy a vajdasági szórványmagyarság területein lévő településekre is eljussunk. Ahol kevés magyar él, ott szívesen látnak minket, mert ilyen stílusú táncegyüttes ritkán jár oda.

* Van-e kapcsolata külföldi tánccsoportokkal?

- Igen, nagyon jó kapcsolatot ápolunk a tiszafüredi Extreme Dance Team-mel. Egyelőre velük tartjuk legközelebbi kapcsolatot, januárban voltak nálunk, és már meg van beszélve, hogy 2013-ban is jönnek a Formációs Táncfesztiválra. Ezen a fesztiválon rajtuk kívül vajdasági táncegyütteseket is vendégül látunk.

A táncegyüttes tehát eredményes éveket hagyott maga mögött, és reméljük, hogy még legalább ennyi év áll előtte. Mert amíg vannak táncos lábú fiatalok, – és azok mindig vannak – addig lesz aki továbbadja a tánc szeretetét.