-elemzés-
A regény főhőse Raszkolnyikov, egyetemi hallgató. Pénzhiány miatt abba kellett hagynia tanulmányait, és hogy mielőbb pénzhez jusson, azt tervezi, megöli Aljona Ivanovnát, az uzsorásasszonyt.
A gyilkosság előtt egy hónappal kitervelt mindent, azonban nem ment minden úgy, ahogy Raszkolnyikov várta: Lizaveta, Aljona Ivanovna húga előbb hazaért mint kellett volna, így a diáknak muszáj volt őt is megülni, hogy ki tudjon jutni a lakásból.A gyilkosság elkövetése után sem lehet nyugta a főhősnek, mivel anyja és húga bejelentik hogy Pétervárra látogatnak.A családtagjai természetesen észreveszik Raszkolnyikov különös viselkedését, ráadásul az utóbbi időben a diák egészsége is megromlott, és anyja állandóan aggódik állapota miatt.
Raszkolnyikov összeismerkedik Szonyával, az utcalánnyal, aki saját magát áldozta fel családjáért. Végül Raszkolnyikov enged a nyomásnak és feladja magát. Szibériába kerül, 8 év fogságra ítélik.
Annak ellenére hogy a regény címében benne van a bűn és a bűnhődés is, csak az első részben olvashatunk a gyilkosság előkészületeiről, az előzményekről, és magáról a gyilkosságról. Az összes többi részben az író a következményeket írja le, és itt már az idő múlását sem tudjuk nyomon követni, nincsenek egymástól elválasztva a napok. Ez a tartalmi elosztás arra utal hogy a bűn elkövetéséhez nem kell annyi lelki erő és önuralom, mint a következmények elviseléséhez. Az embernek a bűntudattal kell megbirkóznia, és az a legnagyobb feladat.
Raszkolnyikovnak semmilyen személyes indítéka nem volt hogy megölje az öregasszonyt, de mégis hidegvérrel intézte el áldozatát. Egyik oka az volt, hogy ki akart törni a nyomorúságos életmódból, rendbe akarta hozni az életét - ami érthető, mivel egy szűk kis szobában lakott, aminek a lakbérét sem tudta rendszeresen fizetni. Azonban a fő indíték az volt, hogy fényt akart deríteni rá, hogy az elmélete kiállja-e a valóság próbáját, ezért magán kísérletezett.Többször is járt az uzsorásasszonynál, és gyűlöletet érzett iránta, vagy talán még rosszabbat: úgy gondolta, a nő kártékony a társadalomra nézve, és nem érdemli meg az életet. Szerinte jobb az, ha megöli és ezzel sok ember javát szolgálja, mintha az asszony tovább élne és élősködne a város lakóin. Ezek a gondolatok valószínűleg egy idő után elfelejtődtek volna, ám közvetlenül azután hogy a főhős az uzsorásasszonynál járt, véletlenül meghallotta amint két fiatalember éppen arról beszél, hogy Aljona Ivanovnát meg kellene ölni. Raszkolnyikov ekkor még elszántabb lett, és végleg eldöntötte hogy végrehajtja a gyilkosságot.
A nagy esemény után újra előtérbe kerül egy régebbi írása, melyben kifejti az elméletét. Ebben az értekezésben azt állítja, hogy az embereket két csoportba lehet sorolni. Vannak a közönségesek, és a kiváltságosak. Utóbbiak a "kiválasztottak", akiknek a kezükbe kell ragadniuk a hatalmat, és bármit elkövethetnek, ha azt a közjó érdekében teszik; legyen az akármilyen gonosz, kegyetlen dolog, Napóleont hozza fel példaként, ő az, aki a történelemben megszerezte magának a hatalmat, és habár embereket ölt, a jó cél érdekében tette. Raszkolnyikov példaképének tekinti Napóleont, azt hiszi, joga van osztályozni az embereket és megölni azt akit kártékonynak gondol. Igaz, hogy ez az elmélet észérvekkel alátámasztható, viszont a valóság próbáját egyáltalán nem állta ki. Az ember nem tud ekkora teherrel élni a bűntett elkövetése után, lehetetlen hogy egy életen át magában tartsa ezt a szörnyű titkot. Illetve ha sikerül is, nem tud boldog, teljes életet élni. Emellett senkinek nincs joga a másik ember sorsa felől dönteni. Raszkolnyikov elmélete akkor állta volna ki a próbát, ha a gyilkosság után jobban tudott volna uralkodni a viselkedésén, hasznot húzott volna abból amit tett, és ő is és embertársai is boldogabban éltek volna. Ehelyett feladta magát, el kellett fogadnia gyengeségét.
Mikor Szibériába került, újra megbetegedett és lelkileg is összeroppant. Nem a börtöni életmód törte meg, hanem a felismerés, hogy ő mégsem kiválasztott, nem felsőbbrendű a többi embernél. Valamilyen szinten bűntudatot érzett, de nem a gyilkosság miatt, hanem az miatt hogy gyenge volt. Úgy látja, hogy a börtönben mindegyik rabnak súlyosabb bűne van mint neki. Végül megbékél a büntetéssel és elismeri, hogy a boldogságért meg kell szenvedni. A hosszú évek elviseléséhez pedig Szonya ad neki erőt és reményt.
Szonyának fontos szerepe van Raszkolnyikov életében. Még ha az író nem is írja le, akkor is érezni lehet, hogy kettejük között valamilyen erős kapcsolat van. Szonya a diák lelki támasza, hozzá fordul, amikor már úgy érzi, senkivel sem tud beszélni. Ő az egyetlen akinek elmondja a titkát. Benne azért bízik meg, mert előtte nem kell szégyenkeznie, mivel a lány köztudottan bűnös életet él és nem ítéli el Raszkolnyikovot. Szonyára nem mondhatjuk hogy romlott erkölcsű lány, mivel akármennyire is bűnös, ő vezette rá a főszereplőt hogy vallja be a bűnét a rendőrségen is. Fontos, hogy nem erőszakkal vette rá Raszkolnyikovot, hanem pusztán a szeretetével. Szibériában is mellette volt és akkor sem veszítette el a türelmét, mikor Raszkolnyikov durván vagy közömbösen bánt vele. Valójában a fogság ideje alatt a legfontosabb a jelenléte, mert nélküle a főhős elveszítené a reményt és az élni akarást.
A főszereplő akármennyire is bánta hogy feladta magát, nem volt más választása, és erre ő is rájött. Észrevette, hogy a családjával és a barátjával is megromlott a viszonya. Egyetlen megoldásnak látta hogy szakítson az anyjával, mert ha nem teszi, előbb-utóbb elmondja mi nyomja a szívét, és akkor már úgysem fogadnák be. A bűne magányba taszította, elszigetelte őt az emberektől, sehol sem érezte jól magát. Még az öngyilkosság gondolata is felmerült benne, de ahhoz nem volt elég bátorsága.
A legnagyobb gondot Porfirij vizsgálóbíró okozta, mivel ő kérdezősködött a legtöbbet. A bíró megpróbálta rávezetni Raszkolnyikovot, hogy az eszme amiben hisz, egy eltorzult eszme. Porfirij látszólag igyekezett igazságot tenni, de nem csak kötelességből tette, hanem élvezte is, hogy össze tudja zavarni a gyilkost. Pszichológiáról beszélt neki, oda nem illő dolgokról mesélt, hogy felidegesítse, elbizonytalanítsa a diákot. Megbénította a gondolkodását, már-már elérte hogy a gyilkos mindent bevalljon. Ő ajánlotta fel neki hogy jelentse fel magát, mert akkor enyhébb büntetésre számíthat.
A gyilkosság előtt egy hónappal kitervelt mindent, azonban nem ment minden úgy, ahogy Raszkolnyikov várta: Lizaveta, Aljona Ivanovna húga előbb hazaért mint kellett volna, így a diáknak muszáj volt őt is megülni, hogy ki tudjon jutni a lakásból.A gyilkosság elkövetése után sem lehet nyugta a főhősnek, mivel anyja és húga bejelentik hogy Pétervárra látogatnak.A családtagjai természetesen észreveszik Raszkolnyikov különös viselkedését, ráadásul az utóbbi időben a diák egészsége is megromlott, és anyja állandóan aggódik állapota miatt.
Raszkolnyikov összeismerkedik Szonyával, az utcalánnyal, aki saját magát áldozta fel családjáért. Végül Raszkolnyikov enged a nyomásnak és feladja magát. Szibériába kerül, 8 év fogságra ítélik.
Annak ellenére hogy a regény címében benne van a bűn és a bűnhődés is, csak az első részben olvashatunk a gyilkosság előkészületeiről, az előzményekről, és magáról a gyilkosságról. Az összes többi részben az író a következményeket írja le, és itt már az idő múlását sem tudjuk nyomon követni, nincsenek egymástól elválasztva a napok. Ez a tartalmi elosztás arra utal hogy a bűn elkövetéséhez nem kell annyi lelki erő és önuralom, mint a következmények elviseléséhez. Az embernek a bűntudattal kell megbirkóznia, és az a legnagyobb feladat.
Raszkolnyikovnak semmilyen személyes indítéka nem volt hogy megölje az öregasszonyt, de mégis hidegvérrel intézte el áldozatát. Egyik oka az volt, hogy ki akart törni a nyomorúságos életmódból, rendbe akarta hozni az életét - ami érthető, mivel egy szűk kis szobában lakott, aminek a lakbérét sem tudta rendszeresen fizetni. Azonban a fő indíték az volt, hogy fényt akart deríteni rá, hogy az elmélete kiállja-e a valóság próbáját, ezért magán kísérletezett.Többször is járt az uzsorásasszonynál, és gyűlöletet érzett iránta, vagy talán még rosszabbat: úgy gondolta, a nő kártékony a társadalomra nézve, és nem érdemli meg az életet. Szerinte jobb az, ha megöli és ezzel sok ember javát szolgálja, mintha az asszony tovább élne és élősködne a város lakóin. Ezek a gondolatok valószínűleg egy idő után elfelejtődtek volna, ám közvetlenül azután hogy a főhős az uzsorásasszonynál járt, véletlenül meghallotta amint két fiatalember éppen arról beszél, hogy Aljona Ivanovnát meg kellene ölni. Raszkolnyikov ekkor még elszántabb lett, és végleg eldöntötte hogy végrehajtja a gyilkosságot.
A nagy esemény után újra előtérbe kerül egy régebbi írása, melyben kifejti az elméletét. Ebben az értekezésben azt állítja, hogy az embereket két csoportba lehet sorolni. Vannak a közönségesek, és a kiváltságosak. Utóbbiak a "kiválasztottak", akiknek a kezükbe kell ragadniuk a hatalmat, és bármit elkövethetnek, ha azt a közjó érdekében teszik; legyen az akármilyen gonosz, kegyetlen dolog, Napóleont hozza fel példaként, ő az, aki a történelemben megszerezte magának a hatalmat, és habár embereket ölt, a jó cél érdekében tette. Raszkolnyikov példaképének tekinti Napóleont, azt hiszi, joga van osztályozni az embereket és megölni azt akit kártékonynak gondol. Igaz, hogy ez az elmélet észérvekkel alátámasztható, viszont a valóság próbáját egyáltalán nem állta ki. Az ember nem tud ekkora teherrel élni a bűntett elkövetése után, lehetetlen hogy egy életen át magában tartsa ezt a szörnyű titkot. Illetve ha sikerül is, nem tud boldog, teljes életet élni. Emellett senkinek nincs joga a másik ember sorsa felől dönteni. Raszkolnyikov elmélete akkor állta volna ki a próbát, ha a gyilkosság után jobban tudott volna uralkodni a viselkedésén, hasznot húzott volna abból amit tett, és ő is és embertársai is boldogabban éltek volna. Ehelyett feladta magát, el kellett fogadnia gyengeségét.
Mikor Szibériába került, újra megbetegedett és lelkileg is összeroppant. Nem a börtöni életmód törte meg, hanem a felismerés, hogy ő mégsem kiválasztott, nem felsőbbrendű a többi embernél. Valamilyen szinten bűntudatot érzett, de nem a gyilkosság miatt, hanem az miatt hogy gyenge volt. Úgy látja, hogy a börtönben mindegyik rabnak súlyosabb bűne van mint neki. Végül megbékél a büntetéssel és elismeri, hogy a boldogságért meg kell szenvedni. A hosszú évek elviseléséhez pedig Szonya ad neki erőt és reményt.
Szonyának fontos szerepe van Raszkolnyikov életében. Még ha az író nem is írja le, akkor is érezni lehet, hogy kettejük között valamilyen erős kapcsolat van. Szonya a diák lelki támasza, hozzá fordul, amikor már úgy érzi, senkivel sem tud beszélni. Ő az egyetlen akinek elmondja a titkát. Benne azért bízik meg, mert előtte nem kell szégyenkeznie, mivel a lány köztudottan bűnös életet él és nem ítéli el Raszkolnyikovot. Szonyára nem mondhatjuk hogy romlott erkölcsű lány, mivel akármennyire is bűnös, ő vezette rá a főszereplőt hogy vallja be a bűnét a rendőrségen is. Fontos, hogy nem erőszakkal vette rá Raszkolnyikovot, hanem pusztán a szeretetével. Szibériában is mellette volt és akkor sem veszítette el a türelmét, mikor Raszkolnyikov durván vagy közömbösen bánt vele. Valójában a fogság ideje alatt a legfontosabb a jelenléte, mert nélküle a főhős elveszítené a reményt és az élni akarást.
A főszereplő akármennyire is bánta hogy feladta magát, nem volt más választása, és erre ő is rájött. Észrevette, hogy a családjával és a barátjával is megromlott a viszonya. Egyetlen megoldásnak látta hogy szakítson az anyjával, mert ha nem teszi, előbb-utóbb elmondja mi nyomja a szívét, és akkor már úgysem fogadnák be. A bűne magányba taszította, elszigetelte őt az emberektől, sehol sem érezte jól magát. Még az öngyilkosság gondolata is felmerült benne, de ahhoz nem volt elég bátorsága.
A legnagyobb gondot Porfirij vizsgálóbíró okozta, mivel ő kérdezősködött a legtöbbet. A bíró megpróbálta rávezetni Raszkolnyikovot, hogy az eszme amiben hisz, egy eltorzult eszme. Porfirij látszólag igyekezett igazságot tenni, de nem csak kötelességből tette, hanem élvezte is, hogy össze tudja zavarni a gyilkost. Pszichológiáról beszélt neki, oda nem illő dolgokról mesélt, hogy felidegesítse, elbizonytalanítsa a diákot. Megbénította a gondolkodását, már-már elérte hogy a gyilkos mindent bevalljon. Ő ajánlotta fel neki hogy jelentse fel magát, mert akkor enyhébb büntetésre számíthat.
