2012. május 30., szerda

Wolfgang Amadeus Mozart

    (iskolai beszámoló)

Wolfgang Amadeus Mozart, teljes nevén Johannes Chrysostamus Wolfgangus Theophillus Amadeus Mozart Salzburgban született, 1756. Január 27-én. Egyike azon szerzőknek, akiknek a műveit legtöbbször játszották. Nagyon rövid idő alatt tudott komponálni, javítások nélkül. Egyik művét csak négy nap alatt írta meg.
Apja is zenével foglalkozott, ezért gyerekeit is korán tanítani kezdte. Mozart már három-négy éves korában tudott zongorán játszani. Amit fiatalon komponált, azt apja, Leopold jegyezte le, mert ő még nem tudott írni. Már kiskorában is csodagyereknek tartották. Korai éveiben nővérével együtt lépett fel. Előfordult, hogy bekötött szemmel is játszott. Járt Párizsban, Bécsben, Münchenben, Londonban, Brüsszelben, és Versaillesben is. 1769-től már csak apja kísérte fellépéseire. Rómában hallotta Gregorio Allegri 9 szólamú miséjét, amit már tizenévesen, első hallás után hibátlanul le tudott írni. 1777-ben anyjával Párizsba indult, Mannheimig jutottak, ahol Mozart beleszeretett egy énekesnőbe, Aloysia Weberbe. Apja levélben figyelmeztette, hogy menjen tovább Párizsba. Nem sokkal érkezése után anyja meghal. 1782-ben összeházasodott Constanze Weberrel, hat gyerekük született. Állítólag Mozart egy levelében azt írta saját feleségéről, hogy nem szép nő, azonban háziasszonynak kiváló. Ahogy felnőtt, egyre inkább elhidegült apjától, mert Leopold nem tudta elviselni, hogy fia nélküle is sikeres.
Családja és kortársai is bonyolultnak tartották a zenéjét. Egy kritikus a következőket mondta róla: „(Mozart) a legtehetségesebb és legjobb billentyűs játékos, akit valaha hallottam; egy baj van vele: igen művészi és valóban gyönyörű műveivel túl magasra tör, hogy új teremtő legyen belőle, s közben az érzésekkel és a szívvel keveset törődik. Két hegedűre, brácsára és csellóra írott új kvartettjei, melyeket Haydnnak ajánlott, túl vannak fűszerezve – s hát kinek az ízlése bírja ezt hosszú ideig?”
Legutolsó megbízását hirtelen halála miatt nem tudta befejezni. A Requiem megrendelése nem volt mindennapi. Egy ismeretlen küldönc hozott egy levelet, amiben az állt, hogy elvállalná-e egy halotti mise megírását. Mozart elvállalta a megbízást, annak ellenére, hogy a levél névtelen volt. Akkoriban Mozart két operán is dolgozott párhuzamosan, így a Requiemmel nagyon lassan haladt. A szerző haláláról sok legenda született. Egyesek szerint Mozart a saját maga számára írta a gyászmisét, azonban ez azzal cáfolható, hogy  a Requiem megrendelése 1791 nyarán érkezett, ami Mozart legaktívabb periódusa volt, és akkor még senki sem tudhatta hogy pár hónapja van hátra. Megint mások szerint gyilkosság áldozata volt. Orvosok vizsgálták a halálának okait, és azt állítják, járványszerűen fellépő betegség okozta Mozart 1791. december 5-én bekövetkezett halálát. Ezután felesége, Constanze a legközelebbi tanítványt, Franz Xaver Süssmayrt bízta meg a gyászmise befejezésével. Ő az azóta elveszett vázlatok alapján fejezte be a munkát.
Egy legenda alapján a szerző utolsó éveiben pénzhiányban szenvedett, azonban csak az arisztokratikus életformától kellett visszavonulnia.

2012. május 25., péntek

Görög drámák: Antigoné

    A dráma Antigoné és Iszméné veszekedésével kezdődik. Antigoné el karja temetni halott testvérüket, Polüneikészt. Kreón parancsa szerint ezt nem szabad, mert Polüneikész áruló. Akkoriban az emberek hittek a sorsban, és az istenek törvényei szerint cselekedtek, de Kreón ezzel a paranccsal ellentmond az isteneknek. Iszméné egyetért Antigonéval, de fél nagybátyja hatalmától. Később a palotában megjelenik a holttest őrzője és elmondja, hogy valaki porral hintette be a testet. Az őr bizonytalan, hogy elmondja-e a rossz hírt Kreónnak, mert félt hogy az majd megöli. Kreón megparancsolta neki hogy keresse meg a bűnöst. Az őr Antigonéval tért vissza. Akkor fogta el a lányt, amikor újabb port akart szórni Polüneikész testére. Kreón azt hiszi, Antigoné majd mindent letagad, de nem így lett. A lány mindent bevallott, és elmondta Kreónnak, hogy attól hogy király, neki is engedelmeskednie kell az isteneknek és eltemetni a halottat. Kreón biztos benne, hogy Iszméné is segített Antigonénak. Iszméné magára is vállalja, de Antigoné visszautasítja. A király mindkettőt börtönbe záratja. Antigoné Kreón fiának, Haimónnak a menyasszonya. Amikor Haimón megtudja mi történt, megpróbálja elmagyarázni apjának, hogy nem helyesen cselekszik, de Kreón szerint Haimón csak elfogultságból mondja. A király nem tudja, hogy a város népe nem ért egyet vele, és tisztelik Antigonét a tetteiért, csak nem mernek felszólalni a király ellen.
    Iszménét a király elengedi, Antigonét pedig továbbra is börtönben tartja, és csak kevés élelmet kap. A palotában megjelenik Theiresziasz, a vak jós. Ő is tanácsokkal látja el Kreónt. Megmondja neki, hogy a tetteinek rossz következményei lesznek, és így magára haragítja az isteneket. Kreón megijed hogy elveszíti fiát, de ekkor már késő, mert Antigoné után ő is öngyilkos lett. Kreón a fia holttestével visszatér a palotába, és ismét rossz hírt kap: a felesége is végzett magával. Kreón már megbánta tetteit, rájött hogy rosszul cselekedett. Az istenek azzal büntették, hogy az összes családtagját elvették tőle. 
    A tragédiában kevés szereplő van, és a végére csak páran maradnak életben. Fontos szereplők: Antigoné, Iszméné, Kreón és Haimón. A műben végig jelen van a kar, ami kardalokkal osztja részekre a drámát, és segít az olvasónak megérteni ami történik. A karvezető tanácsokkal is ellátja a királyt.
    Antigoné elszánt volt, mert Iszménével ellentétben ő véghez is vitte, amit helyesnek látott, ő a mű hőse. Nem volt igazságos Iszménével, mert visszautasította a segítségét, amikor Iszméné az ő oldalára állt, Kreón ellen. Azzal, ahogyan a halála előtt felvállalja tettét, sokkal jobb embernek tűnik az olvasó szemében. Őszinteségével és bátorságával szerettette meg magát. A műben az összes szereplő szerint neki volt igaza, de csak ő volt oylan bátor hogy eltemesse a testvérét. Vele ellentétben Iszméné gyáva volt. Nem azt tette, amit jónak vélt, félt a következményektől. Haimónt is nevezhetjük bátornak, mert megvédte Antigonét és szembeszállt apjával, de szerintem gyáva is volt, mert a vita után öngyilkos lett, így nem kellett neki semmilyen következményekkel szembenéznie. Kreón fontosnak tartotta a hatalmat, ezért mindenki félt tőle. Senki nem tudta meggyőzni, még Theiresziasznak sem hitt, pedig azelőtt mindig beváltak a jóslatai. Ha Kreón mégis visszavonta volna parancsát, az emberek szemében befolyásolható lenne.
    Ha Antigoné helyében lettem volna, biztos hogy nem mertem volna eltemetni Polüneiészt. Ha mégis megtettem volna, nem lett volna bátorságom elmondani Kreónnak. Ebben a tragédiában, annak ellenére hogy rövid, mindig történik valami, nagyon le tudja kötni az olvasó figyelmét. Nem tudhatjuk, mi fog történni, a király nem kiszámíthatóan viselkedik
    Tetszett a mű, mert a végén a negatív szereplő megkapta amit megérdemelt, és megbánta amit tett. Ez  a történet megtanít arra, hogy a hatalom nem fontosabb az emberek életénél.

Shakespeare: Romeo és Júlia - tartalom

I. Felvonás

Capuleték két szolgája összetűzésbe kerül Montague szolgájával. Közéjük áll Benvolio, majd jön Tybalt, aki harcra buzdítja őket. Nagy perpatvar kerekedik az egészből, csak a herceg felszólítására hagyják abba. Külön behívatja mindkét urat, és megparancsolja, hogy ezentúl békében éljenek egymással.
Romeo, előkerülése után elmeséli Benvolionak hogy szeret egy lányt, aki nem szereti őt viszont. Capulet pedig Párishoz akarja adni lányát, Júliát. Estére bálat szervez, ahová a város előkelő rétege hivatalos. Capuletné elmondja Júliának, hogy Páris megkérte a kezét. Eközben Romeo tudomást szerez a bálról, és barátaival úgy döntenek, álruhában mennek el. Romeo meglátja Júliát, majd kérdezősködni kezd utána. Tybalt rájön, kit rejt az álruha, rá akar támadni, de ezt Capulet megtiltja. Romeo és Júlia találkoznak, és egymásba is szeretnek. Júlia a dadájától kérdezi, ki volt az aki szerelmet vallott neki, majd elszomorodik, mikor megtudja hogy az ellenség családjából való.

II. Felvonás

Benvolio és Mercutio Romeo keresésére indulnak, de nem találják. Úgy hiszik, meghalt. Romeo azonban Capuleték kertjében beszélget Júliával. Megbeszélik hogy összeházasodnak, és Romeo esküdni akar hogy a nevét is eldobná Júliáért. Romeo találkozik Lőrinc baráttal és megkéri hogy még aznap adja össze őket. Benvolio és Mercutio Romeoról beszélnek, amikor ő is megjelenik. Hosszas társalgásukat a dajka és Péter érkezése szakítja félbe. Júlia küldte őket, azzal az üzenettel, hogy Romeo délután gyónjon meg Lőrinc barátnál. Júlia is elment, hogy összeadják őket.

III. Felvonás

Benvolio és Mercutio Verona közterén vitatkoznak, mikor jön Tybalt. Rá akar támadni Mercutiora, aki felbőszítette. Benvolio akarja szétválasztani őket, majd megérkezik Romeo, aki kijelenti, hogy szereti a Capulet-családot. Tybalt megöli Mercutiot, majd Romeo Tybaltot. A dajka meséli el Júliának. Romeo Lőrinc baráttól tudja meg hogy tette miatt száműzték Veronából. Öngyilkos akar lenni, de Lőrinc barát lebeszéli. Jön a dajka, és megbeszélik hogy Romeo elmegy meglátogatni Júliát. Júlia szülei csütörtökön adják majd össze lányukat Párisszal. Júlia az erkélyen Romeoval beszél, amíg a dajka nem figyelmezteti hogy jön Capuletné. Júlia megtudja hogy össze akarják adni Párisszal, és visszautasítja az ajánlatot. Ezzel felbosszantja apját, aki megfenyegeti hogy kitagadja ha nem megy hozzá Párishoz. Júlia Lőrinc baráthoz megy.

IV. Felvonás

Júlia a Lőrinc baráttól kapott méreggel tér haza, és azt hazudja szüleinek, hogy meggondolta magát, mégis hozzá akar menni Párishoz. Apjától is bocsánatot kér. Éjjel issza meg a negyvenkét órásig ható mérget, reggel holtan találják.

V. Felvonás

Romeo megtudja hogy Júlia meghalt, és öngyilkos akar lenni. Mérget vásárol egy patikáriustól és Veronába megy. Lőrinc barát eközben levelet küldött Romeonak, amiben elmondta Júlia tervét, de ez a levél nem érkezett meg Romeohoz. Páris a kriptasírban gyászolja Júliát, majd amikor Romeo is odaér, vívni kezdenek. Páris meghal. Ezután Romeo megissza a mérget, és ő is holtan esik össze. Júlia fölébred, látja halott szerelmét és Párist, így eldönti, ő is öngyilkos lesz. Lőrinc barát megpróbálja lebeszélni de nem sikerül. Júlia magába szúrja Romeo kardját, miután megcsókolta. Három halott van már a kriptaboltban. Jön a herceg, őrök, Capuleték, és a Montagueok. Kihallgatják Romeo szolgáját, Boldozsárt, és Lőrinc barátot is. Végül a két szomorú családfő rájön hogy milyen sok ember életébe került hogy kibéküljenek, és megbánják hogy ellenségeskedtek egymással.

2012. május 11., péntek

Should I stay or should I go?

   It was Wednesday. In the morning I was sitting in my room and checked my new emails on the computer. I had an interesting one. I was so surprised when I saw who sent it.
   The message was sent by Ryan, whom I got to know in a summer camp the year before. I haven't met him for almost a year. I started to read loudly: ,,...and I'm going to travel there with my classmates the next weekend. Would you like to come to see me? If yes, just ring me and we can talk about the place and the time. My phone number is..." I didn't know what my answer should be. I wanted to see him, of course. But what if we can't recognise each other? What if I had changed? Or he had changed and we can't have a conversation as easily as a year before? And the worst was: What if my parents won't let me go to meet a boy in another town? Then I started to type the answer: ,,Hi Ryan! I'm sorry but I think I can't go anywhere on the weekend because I have a lot to study... Biology and History, you know..." I was a little angry with myself because of this lie, but I wasn't brave enough.
    Few days later after school I had the usual conversation with my mum in the kitchen. She told me that they would visit my grandparents and other relatives the next weekend. My parents wanted to leave me at home, because they knew that I had a lot to study. I was looking forward to the weekend! I've decided what to do. Study everything within three hours and then watch a DVD, listen to music, go for a walk, go out with friends, or read a book.
   As I was lying on the bed, watching TV, I remembered that email from Ryan. I wasn't delighted with my decision. I sudied until 3 o'clock, so I had a lot of freetime. I don't even know what I watched on TV, because I was thinking about what to do. Should I stay at home, or should I go for the date? Then I had an interesting idea. ,,I haven't seen him for a while and I will regret if I won't go there now! My parents aren't at home, homework is done for Monday... so I have to go!" - I thought. I sent him a message.
   Two hours later I was on the bus station, waiting for the next bus. I was excited a little, because I haven't done anything like that before. My parents didn't even know where I have been.
   That day is one of my best days. I was very happy, and Ryan too. We were talking for long hours. During those hours I noticed that he hasn't changed, and we got to know each other more closely. Now we are looking for the next summer camp to spend a week together!