2012. június 7., csütörtök

Neumann János

(iskolai beszámoló)

"A matematikában az ember nem megérti a dolgokat, hanem megszokja." – Neumann János

  Neumann János 1903. december 28-án született egy bankár család legidősebb fiaként. Sokan nem tudják Neumann Jánosról hogy magyar nemzetiségű volt, Budapesten született és ott is járt iskolába. Sokan németnek hitték, a John von Neumann név miatt. Németországi cikkeit Johann von Neumannként írta alá. Mikor Amerikába került, akkor változtatta a nevét John-ra. A világ egyik legnagyobb hatású matematikusa volt, de mégsem ezáltal vált híressé. Neve a számítógéphez kötődik.
  Már gyerekkorában észrevették tehetségét.  Azt mondják róla, már hat éves korában nyolc jegyű számokat osztott fejben, és hogy jó volt  a memóriája a többi gyerekéhez képest. Legendák születtek arról, hogy a régi elektromos számológépek számításait fejben ellenőrízte és olyan gyorsan, ahogy a gépek. Szülei nagyon jól nevelték Jánost. Már kiskorában megtanult két nyelven. A gyors nyelvtanulást szülei úgy oldották meg hogy felváltva egy német és egy francia házvezetőnő foglalkozott vele. Ezek mellé később latint és ógörögöt is tanult. A családban egymás közt nem csak tudományos témákról beszélgettek, szóba került a zene és a színház is. Szeretett olvasni, és amit olvasott gyorsan megjegyezte. 11 egy éves korában, amikor gimnáziumba járt, a matematika tanára is felfigyelt a tehetségére így később különleges oktatásban részesülhetett. Tanárai zseninek tartották Neumannt. Első tanára Szegő Gábor volt. Apja kérésére kémiai tanulmányokba kezdett, a cél a vegyészmérnöki diploma megszerzése volt.
  Mikor elkészült a számítógépe, ő lett a tanácsadója a hadsereg minden fegyvernemének, sok előadást tartott és nagyon híres lett. Sajnos váratlanul megbetegedett és megállapították hogy tüdőrákja van. Betegsége alatt ,,A számítógép és az agy” című előadásásn dolgozott, azt még halála előtt szerette volna előadni. Erre nem került sor, a kézirat befejezetlen maradt. Neumann János 1957. február 8-án halt meg, Washingtonban.
 
Hans Betthe, Nobel-díjas fizikus ezt mondta róla:

  „Neumann észjárását ismerve néha eltűnődöm, hogy nem egy magasabb rendű faj egyik képviselőjével állok-e szemben, aki nem is ember, hanem félisten, de olyan alaposan kiismerte az embert, hogy tökéletesen utánozni tudja.“

Lax Péter: "Zsenialitása a matematikában gyökerezett, és valami szédületes józan ésszel párosult matematikai gondolkodásmód hatotta át észjárását az élet minden területén".

  Ebből is látszik hogy mennyire felnéztek rá az emberek és menyire tisztelték őt. Bár nem volt Nobel-díjas, több tudomány Nobel-díjára is érdemesnek tartották Neumannt.